Tanulmányainkat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végeztük belsőépítész és ipari formatervező szakon.
Már egyetemi éveink alatt sok makettet készítettünk és a modellkészítés szeretete mindmáig elkísér bennünket.
Számtalan épület, minta, formaterv modelljét készítettük el eddig és még többet szeretnénk készíteni.
Minden modell új kihívást rejt magában, mert soha nem ismétlődnek az elkészítéshez vezető utak.
A követelmények szinte végtelen sora, amit a megrendelőink szerteágazó igényei és az azok eléréséhez szükséges technológiák sorba rendezése jelent, örökké új izgalmakkal ajándékoznak meg bennünket.
Egy organikus épületet egészen más technológiával építenek meg a valóságban is, mint például egy panelházat. A modellezésnél ez ugyanígy van!
Teljesen más úton jön létre egy csupa üveg irodaház makettje, mint egy több száz éves templomé.
Előfordul, hogy megbízóink eleve kikötik, hogy a modellt bizonyos anyagokból kérik elkészíteni. Ilyenkor is új technológiai utakon jutunk el a kívánt végeredményig.
Van, hogy a modell extra méretaránya jelent kihívást. Készítettünk már emberkéket 1/1000 léptékarányú modellhez is, ahol ugye a figura magassága nem éri el a két millimétert…
A technika mai állásának megfelelően állandóan frissítjük tudásunkat és technológiánkat hozzáigazítjuk a kor követelményeihez.
Képesek vagyunk automatizált, számítógép vezérelt modellek előállítására is.
Gépparkunk elsősorban CNC marógépekből áll, de rendelkezünk 3D nyomtatókkal és lézer berendezéssel is.
A CNC marógépet a pontossága miatt preferáljuk, mivel ha nem is a leggyorsabb és költséghatákonyabb megoldás, de még mindig ez a technika biztosítja a legprecízebb végeredményt, 0.05 milliméteres pontosságával a legjobb SLA nyomtatók sem tudnak versenyre kelni egyelőre…